Minden évben nagy lelkesedéssel várjuk a karácsony ünnepét, de talán mégis ez a legnehezebb időszak, a szó pozitív értelmében. Hiszen a főzés, takarítás és a karácsonyfa díszítés mellett, célszerű gondoskodni az ajándékokról is. Vannak, akiknek ez igen könnyen megy, ám mi most mégis szeretnénk azoknak kedvezni, akiknek semmi ötletük nincsen meglepetés terén. A következőkben felsorolt ajándéktárgyak között lesznek olyanok, amelyek kifejezetten férfiak számára ideálisak, de olyan is, amelyek nyugodtan adhatók nőknek, hölgyeknek. Persze sok függ az illető személyiségétől, hiszen van, akinek nyugodt szívvel adhatunk egy-egy poénos, tréfás meglepit, és van, aki jobban örül egy hasznosabb tárgynak. Még mielőtt bárki is azt hinné, hogy a gyerekeket kihagytuk volna a listából, az téved, ugyanis számos vidám ajándékkal készültünk. Azaz készült a Jézuska, hiszen tudjuk, hogy leginkább ők azok, akik izgatottan várják az ünnepeket! 🙂 Ezeket figyelembe véve próbáltuk összeválogatni a leghasznosabb, legviccesebb karácsonyfa alá valókat.

Karácsonyi ajándék férfiaknak

Ha szeretnéd egy lélegzetelállító ajándékkal lenyűgözni a szeretteid, akkor válaszd a Skywalkair élményrepülést, amely garantáltan a fellegekbe repít majd mindenkit. A technikai eszközök iránt érdeklődőknek is kedvezünk, ugyanis az okoskesztyű mellett, vezeték nélküli egér, távirányítós helikopter, 82 cm-es smart TV-t, de okostelefonokat is találni az Alkupon Karácsonyi Vásárában. Ha inkább egy élménydús utazási kupon mellett döntenél, akkor külföldi (Olaszország, Csehország, Lengyelország, Ausztria stb.) és belföldi ajánlatok között egyaránt szemezgethetsz!

Karácsonyi ajándék nőknek

A paletta igen széles. Kezdjük rögtön azokkal, akik szeretnek a konyhában tüsténkedni. Számukra ideális meglepetés lehet egy új őzgerincforma, vagy egy 3 részes serpenyő szett, de talán még ennél is jobban örülhetnek egy asztali porszívó szettnek, amely helyettük végzi el a piszkos munkát! Ha párod, vagy barátnőd inkább a divat megszállottja, akkor egy trendi és széles sállal, esetleg egy szőrmés usankával vagy egy igazi bőrtáskával biztosan sikered lesz. Nem mellesleg a leggingseknek is nagy divatja van, így a norvég mintás mellett, bőrhatású, bélelt leggingseket is találsz nálunk, de erotikus, necc hálós harisnyákat is. Különböző, fiatalító kozmetikumokat is vásárolhatsz, ha tudod, hogy édesanyád, nagymamád vagy anyósod, minden nap használ valamilyen csodatevő krémet. Ha párodat szeretnéd egy vadító fehérnemű szettel, vagy csak egy hálóinggel meglepni, akkor ne habozz, csapj le a legszexibb darabokra.

Karácsony ajándékok gyerekeknek

Ilyenkor a legnagyobb öröm a gyermekünknek ajándékot venni, hiszen ő az, aki őszintén, a legnagyobb odaadással örül minden meglepinek. Ha szeretnéd, hogy a Jézuska vidám matricákkal borítsa a kicsikéd falát, akkor a Micimackós falmatricák tuti tetszeni fognak neki.  Ha gyermeked csak lámpafénynél tud elaludni, akkor érdemes neki egy cuki, világítós plüss teknőst beszerezni. Gombnyomásra zöld, kék vagy borostyán sárga színben pompázik, ami biztos nyugalmat garantál az éjszaka során. De különböző készségfejlesztő játékokkal, mókás plüssfigurákkal vagy akár egy buborékszettel is garantált örömet szerethetsz a csöppségnek.

Tippek

  • ha sok embernek kell ajándékot vásárolnod, akkor a legjobb, ha készítesz egy listát, ahol feltüntetheted azt is, hogy kire-mennyi pénzt tudsz szánni.
  • igazán kedves gesztusnak számít, ha egy kis kártyát is mellékelsz az ajándék mellé, amiben kifejtetheted legjobb kívánságaidat
  • ha tartanál attól, hogy az Alkuponon vásárolt ajándék túl snassz, vagy nem elég elegáns, akkor ne rágódj ezen, hiszen az ajándékba vásárolt szolgáltatások, eszközök mellé egy elegáns és letisztult ajándék Alkupon borítékot is tudsz mellékelni (minta példányokat lentebb látod)
  • manapság az ajándékutalványok már elfogadottak, így bátran válogass a jobbnál- jobb utazások, kozmetikai szolgáltatások, vagy élmény programok közül az oldalon

Nálunk garantáltan megtalálod a megfelelő ajándékot. Nézz körül a www.alkupon.hu weboldalon és válogass a különféle szolgáltatások és tárgyak közül. Szerezz egy felejthetetlen örömöt szeretteidnek.

Ne feledd, ha most 7.990 Ft felett vásárolsz az Alkuponnál, akkor INGYENESEN kiszállítják az általad választott terméket (az ország egész terülten). Kérheted Pick Pack Pontra is, de házhoz is mennek, ha számodra az a praktikusabb. Sőt még személyesen is átveheted a belvárosi Alkupon Boltban (1066 Budapest, Teréz krt. 8.), ahol hosszabb nyitva tartással várnak, hétköznap (10:00-19:00 óráig) és szombaton (10:00-14:00 óráig) egyaránt!